Keretrendszer

TOTARA Learn 13: az új verzió bemutatása

totara-learn-13
Sharing is sexy!

A TOTARA Learn 13 új eszközöket kínál a szervezeteknek, hogy még szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a tanulóikkal, így e-learning, offline, vagy blended (kevert) tanulásukat magasabb szintre emelhessék. Az új főverzió magában foglalja a továbbfejlesztett szervezeti hiearchiát, a natív mobilalkalmazást, valamint a jelenléti képzéseket támogató, illetve riportolási funkciók jelentős frissítéseit is.

TOTARA Learn 13 – az új verzió megjelenése

Teljeskörű képzésszervezési funkcióinak és rugalmasságának köszönhetően a TOTARA Learn a világ egyik legnépszerűbb elearning és képzésmenedzsment rendszere.

Cikkünk írásakor az új, 13-as főverzió szinte még forró, hiszen az most gurult le a fejlesztők gyártósoráról, és vált elérhetővé a nagyközönség számára. A korábbi frissítési ciklusokkal ellentétben most a megszokott 1 év helyett közel 2 esztendőt kellett várnunk a TOTARA Learn 13 megjelenésére – ezzel együtt viszont

az új funkciók száma is közel kétszerese lett a korábbi frissítésekkel összehasonlítva.

A következőkben részletesen bemutatjuk a TOTARA 13 által hozott újdonságokat!

totara-13-uj-verzio

A TOTARA 13 újdonságai – új funkciók és lehetőségek

Az elearning és képzésmenedzsment rendszer fejlesztői – figyelembe véve az elmúlt évek felhasználói visszajelzéseit – több olyan területre is fókuszáltak az új frissítésben, amelyek egyrészről megkönnyítik az alkalmazás mindennapos használatát, másrészről teljesen új lehetőségekkel bővítik a rendszer.

TOTARA mobil alkalmazás: m-learning, azaz tanuljunk a telefonunkról!

Az m-learning, azaz mobil eszközökről való tanulás támogatása érdekében elkészült a natív (azaz App Store-ból, Google Playből stb. letölthető) TOTARA Mobile App, a TOTARA okostelefon alkalmazása. A program elérhető Android és iOS eszközökre egyaránt. A felhasználók egy brandesített, saját céges logójukkal ellátott kezdőlapon keresztül tudnak bejelentkezni saját TOTARA rendszerükbe.

A mobil alkalmazás offline, internet kapcsolat nélküli hozzáférést biztosít majd a kurzusokhoz, akár még az interaktív SCORM e-learning tananyagokhoz is.

Az okostelefonok bevonásával így még gördülékenyebben támogathatjuk felhasználóink önálló tanulását. A személyre szabott navigáció segítségével pedig a felhasználók könnyedén eligazodhatnak a kurzusaik, képzési programjaik, megújuló képzéseik között is.

Képzésmenedzsment a TOTARA 13-ban: blended learning, tantermi képzések szervezése

A “Helyszíni események” (angol verzió esetén: “seminar”) névre hallgató, jelenléti képzések lebonyolítására szolgáló modul is sok frissítésen, funkcionális fejlesztésen esett át az új verzió megjelenésével.

A TOTARA 13 új navigációs és riportolási lehetőségei tovább egyszerűsítik a rendszer használatát.

A jelenléti íveket már nem csak képzési eseményenként, hanem azon belül alkalmanként is rögzíthetjük. Mindezt akár pontszámok rögzítésével vagy anélkül, ezzel elkülönítve a jelenlétet az aktivitástól. Ugyanitt elérhetővé vált egy új, “nem tudott megjelenni” státusz is, mely az igazolt hiányzásokat hivatott adminisztrálni. A modul mostantól képes kezelni a több tantermen átívelő képzéseket is, továbbá a külső események tömeges feltöltésére is lehetőséget kínál az új verzió.

totara-elearning-funkciok

TOTARA 13 riportszerkesztő: az e-learning egyszerű nyomonkövetése

Az egyik legtöbbet használt és emiatt legtöbb továbbfejlesztési igénnyel rendelkező modul a TOTARA beépített riportszerkesztője. A 13-as verzióban ennek használata is sokat egyszerűsödött. Az egyedi riportok elkészítése most már egy grafikus felülettel indul a korábbi legördülő menü helyett, és a rendszer számos riport sablont is felajánl a gyorsabb elkészítés érdekében adminisztrátorok, oktatók és tanulók számára egyaránt.

A TOTARA 13 verzióban a riport források száma immáron 70 fölé emelkedett, melyek mostantól egy kereshető, szűrhető felületen keresztül választhatók ki.

A riportok összesítő felülete a régi felsorolás helyett immár csempés arculatot kapott. Az új verzióban az egyes riportok grafikai megjelenítése is új motort kapott, további diagramokkal kibővítve az eddigi repertoárt.

További finomhangolások: e-learning és offline képzések hatékony támogatása

A főbb újdonságok kiemelése mellett néhány szóban érdemes pár kisebb változást is áttekinteni. Ilyen például az új Open Badges 2.0 (kitűzők) integrációja, melynek használatával a játékosítás, gamification eszköztárával tovább növelhetjük a tanulói elköteleződést. A dinamikus globális csoportok feltételrendszere is további szűrési lehetőségekkel bővült, ami segíthet a még pontosabb kurzushozzárendelések kialakításában.

A felhasználói felület is számos helyen egyszerűsödött, letisztultabb navigáció segíti a tanulókat a tartalmak minél gyorsabb megtalálásában.

Az új “bérlői rendszer” segítségével pedig komplexebb szervezeti hierarchiák is felépíthetőek a rendszerben, sokkal szeparáltabb és biztonságosabb jogosultságkezeléssel kiegészítve.

A fentieken túl a rendszer természetesen számos apróbb ráncfelvarráson, sebességoptimalizáláson, biztonsági javításon is átesett, ezáltal még stabilabb és robosztusabb alkalmazást kínálva a szervezeteknek.

totara-13-megjelenes

A TOTARA 13: Learn, Perform, Engage – egy helyen, ami a digitális szervezet HR folyamataihoz kell

Fontos megjegyezni, hogy a TOTARA 13 megjelenésével a fejlesztői csapat teljesen szétválasztotta a korábban a Learn-be integrált Perform eszköztárat. Ide a teljesítményértékelési funkciók tartoztak. A TOTARA Perform tehát mostantól teljesen külön termékként – együttes vásárlás esetén természetesen jelentős licenszkedvezménnyel – is előfizethető. Szintén a TOTARA termékcsaládjába tartozott korábban a Social nevű munkahelyi közösségi platform, mely a továbbiakban új néven, TOTARA Engage-ként erősíti a repertoárt.

A három megoldás, a Learn, a Perform és az Engage együttes használat esetén a felhasználóknak egységes, integrált rendszerként funkcionál,

mely a képzésmenedzsmenten túl a HR terület egyéb pilléreit is képes megszilárdítani és hatékonyabbá tenni.

totara-learn-perform-engage

A TOTARA magyarországi, arany fokozatú hivatalos partnereként nagyon vártuk az új verzió megjelenését. Összességében kijelenthetjük, hogy a TOTARA 13 az egyik legnagyobb jelentőségű frissítés az elmúlt 5 évben. A rengeteg új funkció valóban új szintre emelheti a rendszert használó szervezetek és cégek képzéseinek színvonalát!

Tetszenek a TOTARA 13 által hozott újdonságok? Ha további információkra lenne szükséged a TOTARA bevezetésével, vagy verziófrissítésével kapcsolatban, keress minket bizalommal!

Nagy Vitéz

A poszt szerzője Vitéz, a SKOLL társtulajdonosa és ügyvezetője. Senior TOTARA szakértőként felügyeli és minőségbiztosítja az összes TOTARA bevezetésünket a kisebb, pár száz fős telepítésektől egészen az 50.000 tanulót kiszolgáló komplex rendszereink fejlesztéséig.

Nagy Vitéz

Sharing is sexy!
Hasonló posztokhoz kattints a címkék valamelyikére: