Jelentős változáson esett át a felnőttképzési rendszer: a korábbi Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti tanfolyamok 2021. január 1-ével megszűntek. Mi lépett a helyükbe? Milyen lehetőségeket kínál az új felnőttképzési rendszer? Miért volt szükség a változtatásokra? És kik számára jelenthetnek megfelelő választást az iskolarendszeren kívüli képzések? Cikkünkben a témában felmerülő összes gyakori kérdést megválaszoljuk!
Gyakori kérdések és válaszok
Az új felnőttképzési rendszer megjelenése a tanulókat, az oktatókat és az intézményeket egyaránt érinti. Az elérhető képzések, az adatszolgáltatási kötelezettségek és az engedélyeztetés alapjaiban megváltozott. Következzenek a témában felmerülő gyakori kérdések és válaszok!
Mi pontosan a felnőttképzés?
A 2013. évi LXXVII. törvény szerint a felnőttképzés a következő módon definiálható:
Felnőttképzés: „A felnőttképzési jogviszony felnőttképzési szerződés alapján szervezett oktatás és képzés nyújtására irányuló szolgáltatásra, illetve felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásra és abban való részvételre a felnőttképző és a képzésben részt vevő személy között létrejött viszony.”
Összegezve, felnőttképzés alatt az olyan oktatási és képzési tevékenységeket értjük, melyek:
- szervezetten valósulnak meg,
- célirányosak,
- céljuk a kompetencia kialakítása és fejlesztése.
A fogalom pontosabb megértéséhez érdemes megvizsgálni, mit ért a törvény kompetencia alatt:
Kompetencia: „olyan ismeretek, készségek és képességek összessége, amely által a személy egy adott területen képes meghatározott döntésen és a megvalósításon alapuló eredmény elérésére”.
Mi nem felnőttképzés?
Fontos, hogy kizárólag akkor tekinthető egy képzés felnőttképzésnek, ha egyszerre eleget tesz a szervezettség, célirányosság és kompetenciaalakítás vagy -fejlesztés kritériumának. Így az egykori Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) példatára szerint az alábbi tevékenységek valószínűleg nem tartoznak a felnőttképzésbe:
- Bemutató előadás
- Coaching
- Csoportos foglalkozás
- Fejlesztői órák
- Hobbitevékenységek (pl. sportklub)
- Konferencia
- Korrepetálás
- Letölthető tartalmak (pl. digitális oktatóanyagok)
- Magánnyelvórák
- Online oktatóvideó
- Szakmai műhelymunka
- Tanácsadás, konzultáció
- Termékbemutató
- Workshop, meetup
Miért volt szükség a változtatásra?
Az új felnőttképzési rendszer bevezetése sok extra feladattal, változtatással és a jól megszokott oktatási rend átalakításával járt. Így érthetően sokakban felmerült a kérdés: miért volt szükség a módosításokra? A törvényalkotó szándék az volt, hogy:
- mérhetővé tegye a képzéseket,
- fokozza a megszerzett tudás piacképességét,
- javítsa a tananyagok, képzések általános színvonalát és
- fokozza a képzésben részt vevő személyek számát.
Miben tér el az új felnőttképzési rendszer a korábbiaktól?
Az új felnőttképzési rendszer sok tekintetben eltér a korábbiaktól: OKJ-s tanfolyamok helyett szakképesítések és szakmák megszerzésére nyílik lehetőség a tanulni vágyóknak. Lássuk, mit is jelent ez pontosan a gyakorlatban a tanulók számára!
Az új rendszerben két felnőttképzési forma közül választhatnak a diákok:
- Szakmai oktatás: célja a szakmai jegyzékben szereplő szakmák megszerzéséhez szükséges ismeretek átadása. Fontos, hogy szakmai oktatást kizárólag akkreditált szakképzőhely végezhet. A sikeres vizsgát követően a diákok államilag elismert középfokú végzettséget és szakképzettséget szereznek. A szakmai oktatás 176 alapszakma megszerzésére nyújt lehetőséget.
- Szakképzés: a korábbi OKJ-s tanfolyamok, szakképesítés-ráépülések többsége és rövid szakmai oktatások a szakképzési formákban érhetőek el. A rövidebb idő alatt teljesíthető szakképzést szakképző intézmény és felnőttképző is szervezheti. A tanulók sikeres vizsgát követően államilag elismert, szakképesítést tanúsító bizonyítványt kapnak.
A képzés teljesítésének idejét a Szakmajegyzék határozza meg, amely azonban csökkenthető a korábbi munkatapasztalat és tanulmányok alapján. A szakmai oktatás és szakképzés sok esetben elérhető levelező formában, így a tanórák jelentős része e-learning-felületen történik. A csökkentett óraszám és az online oktatás sokat segíthet az új szakma megszerzésében a felnőttek számára.
Természetesen a fenti változások mellett sok egyéb átalakulás is történt – mint például a szigorúbb adatszolgáltatási kötelezettség – azonban ezek kevésbé érintik a tanulni vágyókat.
Ki számára remek választás az új felnőttképzési rendszer?
Az új felnőttképzési rendszer kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy meglévő szakismereteidet elmélyítsd, vagy akár új szakmára tégy szert. Ezzel új karrierlehetőségeket és akár magasabb bérezést érhetsz el.
Milyen szakmákat szerezhetek meg a szakmai oktatással?
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal weboldalán minden évben publikálják a szakjegyzéket, mely tartalmazza az összes megszerezhető szakmát.
A 2023-as szakjegyzékben az alábbiak szerepelnek:
- Abroncsgyártó
- Alapápolási munkatárs
- Alternatív járműhajtási technikus
- Asztalos
- Automatikai technikus
- Autógyártó
- Bor- és pezsgőgyártó technikus
- Burkoló
- Bádogos
- Bőrtermékkészítő
- CNC-programozó
- Csecsemő- és gyermekápoló
- Cukrász
- Cukrász szaktechnikus
- Dekoratőr
- Divat-, jelmez- és díszlettervező
- Divatszabó
- Egészségügyi asszisztens
- Egészségügyi laboráns
- Elektronikai műszerész
- Elektronikai technikus
- Erdésztechnikus
- Erdőművelő-fakitermelő
- Erjedés- és üdítőital-ipari termékkészítő
- Erjedés- és üdítőital-iparitechnikus
- Erősáramú elektrotechnikus
- Faipari technikus
- Fegyvergyártó szaktechnikus
- Fegyverműszerész technikus
- Fegyveroptikai szaktechnikus
- Festő, mázoló, tapétázó
- Finommechanikai műszerész
- Fitness-wellness instruktor
- Fodrász
- Fotográfus
- Fémszerkezetfelület-bevonó
- Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus
- Gazda
- Grafikus
- Gumiipari technikus
- Gyermek- és ifjúsági felügyelő
- Gyártósori gépbeállító
- Gyógyszerkészítmény-gyártó
- Gépgyártás-technológiai technikus
- Gépi és CNC forgácsoló
- Gépjármű mechatronikus
- Gépjármű-mechatronikai technikus
- Gépész technikus
- Hajózási technikus
- Hangtechnikus
- Hegesztő
- Hentes és húskészítmény-készítő
- Hibrid és elektromos gépjármű-mechatronikus
- Honvéd altiszt
- Honvéd kadét
- Hulladékfeldolgozó munkatárs
- Hídépítő és -fenntartó technikus
- Húsipari technikus
- Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő
- Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus
- Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus
- Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
- Ipari gépész
- Ipari informatikai technikus
- Ipari szerviztechnikus
- Járműfényező
- Járműipari karbantartó technikus
- Járműkarosszéria-előkészítő, felületbevonó
- Karosszérialakatos
- Kereskedelmi értékesítő
- Kereskedő és webáruházi technikus
- Kertész
- Kertésztechnikus
- Kerámia- és porcelánkészítő
- Kisgyermekgondozó, -nevelő
- Kishajóépítő és -karbantartó
- Kistermelői élelmiszer-előállító
- Klinikai laboratóriumi szakasszisztens
- Kocsivizsgáló technikus
- Kozmetikus technikus
- Kárpitos
- Képesített hajós
- Kéz- és lábápoló technikus
- Könnyűipari technikus
- Környezetvédelmi technikus
- Közlekedésautomatikai technikus
- Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus
- Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő
- Közszolgálati technikus
- Kőfaragó
- Kőműves
- Logisztikai technikus
- Légijármű-műszerész technikus
- Légijármű-szerelő technikus
- Magasépítő technikus
- Mechatronikai technikus
- Mechatronikus karbantartó
- Mentőápoló
- Mezőgazdasági gépész
- Mezőgazdasági gépésztechnikus
- Mezőgazdasági technikus
- Mozgókép- és animációkészítő
- Mélyépítő technikus
- Műanyag-feldolgozó
- Műanyag-feldolgozó technikus
- Nyomdaipari technikus
- Nyomdász
- Oktatási szakasszisztens
- Optikus
- Ortopédiai műszerész
- Panziós-fogadós
- Papírgyártó és -feldolgozó, csomagolószer-gyártó
- Papírgyártó és -feldolgozó, csomagolószer-gyártó technikus
- Perioperatív szakasszisztens
- Pincér – vendégtéri szakember
- Postai üzleti ügyintéző
- Pék
- Pék-cukrász
- Pénzügyi-számviteli ügyintéző
- Radiográfiai szakasszisztens
- Rehabilitációs terapeuta
- Rendészeti őr
- Rendőr tiszthelyettes
- Sportedző (a sportág megjelölésével) – sportszervező
- Szakács
- Szakács szaktechnikus
- Szerkezetépítő és -szerelő
- Szerszám- és készülékgyártó
- Szigetelő
- Szociális ápoló és gondozó
- Szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens
- Szociális és mentálhigiénés szakgondozó
- Szociális és rehabilitációs szakgondozó
- Szoftverfejlesztő és -tesztelő
- Szárazépítő
- Színház- és rendezvénytechnikus
- Szőlész-borász
- Sütő- és cukrászipari technikus
- Tartósítóipari technikus
- Tartósítóiparitermék-készítő
- Tejipari technikus
- Tejtermékkészítő
- Tetőfedő
- Textilgyártó
- Turisztikai technikus
- Távközlési technikus
- Vasútforgalmi szolgálattevő technikus
- Vasútijármű-szerelő technikus
- Vegyipari rendszerkezelő
- Vegyész technikus
- Vendégtéri szaktechnikus
- Villanyszerelő
- Vállalkozási ügyviteli ügyintéző
- Víz- és csatornarendszer-szerelő
- Vízügyi munkatárs
- Vízügyi technikus
- Ács
- Általános ápoló
- Édességkészítő
- Élelmiszer-ellenőrzési technikus
- Élelmiszeripari gépkezelő
- Élelmiszeripari gépésztechnikus
- Építő-, szállító- és munkagép-szerelő
- Épület- és szerkezetlakatos
- Épületgépész technikus
- Épületszobrász és műköves
- Óvodai nevelő
- Útépítő és útfenntartó
- Útépítő, vasútépítő és -fenntartó technikus
Melyik az új felnőttképzési törvény?
Szeretnéd átolvasni a felnőttképzési törvényeket? Akkor tekintsd meg az alábbi oldalakat:
- 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről
- 11/2020. (II. 7.) Korm. rendelet a felnőttképzésről szóló törvény végrehajtásáról
Mi az iskolarendszeren kívüli képzés fogalma?
A 2001. évi CI. törvény szerint az iskolarendszeren kívüli képzés fogalma a következő.
„Iskolarendszeren kívüli képzés: olyan képzés, amelynek résztvevői nem állnak a képző intézménnyel tanulói vagy hallgatói jogviszonyban”.
Ide sorolható az összes olyan képzés, amely nem engedélyezett program keretében kerül megvalósításra. Fontos megjegyezni, hogy a 2020-as módosítások értelmében lényegében megszűntek a iskolarendszeren kívüli képzések, hiszen ezek a 2013. évi LXXVII. tv. értelmében felnőttképzésnek minősülnek most már.
Digitáliskészség-fejlesztő tananyagot keresel?
Hasznosnak találtad a cikkünket? A digitális készségek fejlesztése az élet minden területén jól jöhet. Ha szeretnéd e-learning-tananyagokkal segíteni a digitális készségeid fejlődését, akkor jelentkezz díjmentes e-learning-képzéseinkre! A jelentkezés teljesen kockázatmentes, hiszen semmilyen kötelezettséggel nem jár. A tananyag önálló tanulással, a saját időbeosztásod szerint, bárhonnan elvégezhető. A kurzusok teljesítése körülbelül 4 órát vesz igénybe. A határidőig sikeres vizsgát tevők hivatalos felnőttképzési tanúsítványt kapnak!