Az emberi fejlődésbe vetett hit korszaka
A felvilágosodás az emberi fejlődésbe vetett hit és az optimizmus korszaka. Ebben az időszakban, a 17. és 18. században a pedagógiai gondolkodás fókuszában az értelem és a tudás szerepének és fontosságának felismerése állt. A gyermeknevelés és az oktatás terén érdemes megemlíteni John Locke és Jean-Jacques Rousseau munkásságát.
Locke volt az első olyan gondolkodó, aki az egyéni tapasztalat fontosságát hangsúlyozta az oktatásban. Ezzel pedig szembement a korabeli felfogással, miszerint az oktatás célja a minél több, könyvből megszerezhető tudás átadása. Locke az úgynevezett „tabula rasa”, vagyis „üres palatábla” elméletét hirdette, mely szerint az embernek születésekor nincsenek veleszületett eszméi vagy tudása, mindezt tapasztalatok és érzékelés útján szerzi meg. Épp ezért a nevelés központi elemének vélte a tapasztalati úton történő tanulást.
Rousseau emellett a természetes fejlődést hangsúlyozta, vagyis azt hogy a gyermeknek lehetőséget kell adni arra, hogy a saját tempójában és érdeklődése szerint tanuljon, a számára természetes fejlődési folyamaton menjen keresztül.
Ennek alapja az a gondolata, hogy a gyermek természetéből adódóan jó, nincs szükség a külső nyomással történő „megjavítására”.
Az újkori pedagógiatudomány kibontakozása
A 19. században az emberrel kapcsolatos tudományágak kibontakoztak, ami számos új szemléletmódot hozott a nevelés tudományába. A korszak egyik fontos alakja Johann Heinrich Pestalozzi svájci pedagógus volt. Meghatározóvá vált elképzelésének középpontjában az állt, hogy a felvilágosodás nyomán megváltozott társadalmi, gazdasági és szociális körülmények új oktatási módot tesznek szükségessé. Hangsúlyozta, hogy a belső kötődés, az érzelmi átélés is fontos része a tapasztalati tanulásnak. Az oktatás céljaként az önálló, boldog élet elérését határozta meg. Emiatt főként a szegények gyermekeinek nevelésével foglalkozott, hogy a saját életük urai lehessenek, és boldogok, elégedettek legyenek felnőtt korukban. Pestalozzi munkássága hozzájárult a modern pedagógia kialakulásához, és azóta is jelentős hatással van az oktatási gyakorlatokra.
A modern irányzatok létrejötte
20. század első fele
A 20. század során számos különböző pedagógiai irányzat és módszer jött létre. A század első felének kiemelkedő alakja volt Maria Montessori olasz orvos és pedagógus, aki az önvezérelt tanulás és a gyermekközpontú oktatási módszer egyik úttörője. Montessori pedagógiájának alapja az, hogy a gyerekek a saját tempójukban és az érdeklődésük szerint tanuljanak, miközben a tanár szerepe az irányítás és a környezet előkészítése.
A tanulási folyamat központi eleme tehát a gyermek, aki önvezérelt módon tanul, a tanár csak segítőként vesz részt a folyamatban.
A Montessori-módszer szerte a világon elterjedt, és ma is sok helyen alkalmazzák, külön intézmények szakosodtak erre az oktatási módszerre, az óvodától kezdve egészen a középiskoláig.
A korszakban kiemelendő még John Dewey amerikai pedagógus és filozófus munkássága. Dewey az aktív tanulást és a gyakorlatorientált oktatás fontosságát hirdette. Mindeközben hangsúlyozta, hogy az oktatás társadalmilag megalapozott tevékenység, és a demokratikus állampolgárok nevelésére kell összpontosítania, akik képesek kritikusan gondolkodni és részt venni a társadalmi életben.
A 20. század második fele
A 20. század második felében a pszichológiai és szociológiai kutatások nagy hatást gyakoroltak a pedagógiára. Lev Vygotsky szovjet pszichológus ekkor fejlesztette ki szociokulturális elméletét, mely szerint a társadalmi környezet és az interakciók fontos szerepet játszanak a tanulásban. Állítása szerint a gyerekek kognitív fejlődése a társadalmi közegekben való részvétel által történik.
A kor jelentős fejlődéspszichológusa és pedagógusa volt a svájci származású Jean Piaget, aki az oktatás és a kognitív fejlődés közötti összefüggéseket vizsgálta. Elmélete szerint a gyermek kognitív fejlődése egy folyamatos és fokozatos építkezés, amely során az egyén saját tapasztalatain és élményein keresztül alakítja ki az értelmezési rendszerét és a világról alkotott megértését. Az újabb tudáselem tehát a korábbi tapasztalatokra épül.
A kognitív fejlődés négy fő szakaszát határozta meg, amelyek az életkori sajátosságokhoz kötődnek. Ezeket a szakaszokat az oktatás tervezésében és gyakorlatában is szem előtt tartják napjainkban is.
A digitális oktatás korszaka
Az utóbbi évtizedekben az oktatási technológia fejlődése és az oktatáspolitika változása tovább alakította a pedagógiai gyakorlatokat. Az informatikai eszközök és az online tanulás lehetőségei új módszereket és platformokat teremtettek a tanítás és a tanulás számára. Létrejöttek online kurzusokat gyűjtő felületek, a játékos, interaktív tanulás lehetősége pedig elérhetővé vált – a kisgyermekektől kezdve az idősekig – bárki számára, aki internet-hozzáféréssel rendelkezik.
A világjárvány okán kialakult online oktatási hullám elősegítette az online tanulás lehetőségét biztosító technológiák fejlődését és elterjedését is. Mára olyan komplex oktatási platformok váltak elérhetővé, mint a Moodle és a Totara rendszerek, amelyek lehetővé teszik kis- és nagyvállalkozások, vagy akár állami intézmények számára a hatékony digitális oktatást.
Mi a SKOLL-nál hiszünk abban, hogy az oktatás jövője az online világ, ezért nap mint nap azon dolgozunk, hogy partnereink az oktatási céljaikat digitális módon, valamint költség- és időhatékonyan érhessék el. Ha kíváncsi vagy módszereinkre és az általunk nagy sikerrel használt digitális megoldásokra, keress minket elérhetőségeinken!
