RENDELKEZÉSRE ÁLLUNK

Mindennel szeretünk foglalkozni, ami e-learning! Ebből kifolyólag szívesen vállalunk tanácsadói feladatokat is. Ha tudod már, hogy mit szeretnél, de nem tudod, hogy hogyan kezdj hozzá, akkor ne habozz felkeresni minket! 

Fontosnak tartjuk, hogy bevezetett rendszereink, elkészített tananyagaink, illetve megtartott oktatásaink után is megnyugtató közelségben maradjunk – tudjuk jól, hogy valami újba kezdeni mindig nehéz, ezért egészítettük ki szolgáltatásainkat egy általános tanácsadói hozzáállással, hogy ne csak a megvalósítást támogassuk, hanem a tervezést és szervezést, karbantartást és fenntartást is. Célunk a folyamatos progresszivitás, mely megköveteli, hogy elkészített munkáinkat időről-időre felülvizsgáljuk és tartsuk a lépést a folyamatosan változó világgal. Támogatói munkánkat havi konstrukciójú rendelkezésre állás formájában tudjuk biztosítani – hogy az adott csomaghoz tartozó időkeretet mire használod fel, az már csak rajtad múlik:

TANÁCSADÁS

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

ÜZEMELTETÉS, HOSZTING

TANANYAGFEJLESZTÉS TÁMOGATÁSA

OKTATÁSAINK

Évek alatt csiszolódott belső folyamatainkon keresztül kitapasztaltuk milyen ismeretek szükségesek egy e-learning apparátus sikeres kiépítéséhez. Oktatásaink alkalmával az e-learning 2 alappillérét járjuk körbe – oktatásmódszertan és technológia.

Szeretünk az oktatási eseményekre workshop és tanácsadói platformként tekinteni – a fókuszba emeljük a gyakorlást, illetve az adott szervezeti környezethez igazított egyedi e-learning stratégia kiépítését, hogy az ismereteket ehhez igazítva, valódi felhasználási tudást adhassunk át.

Szakértő kollégáink rendszerhasználati és tananyagfejlesztési workshop-ok keretein belül segítenek megszervezni az első képzéseket, demonstrálják a szoftverek adta felhasználási lehetőségeket, domborítják ki a fontosabb pedagógiai irányelveket.

Az alábbi szinteken javasoljuk oktatásainkat igénybe venni:

1.

Szeretnéd digitális vagy online formában szervezni a már meglévő vagy új képzéseidet, de nem tudod hogyan állj neki?

2.

Rendelkezel már egy Moodle rendszerrel, de úgy érzed nem használod még maga­biztosan az e-learning funkciókat?

3.

Rendelkezel már egy Totara rendszerrel, de szeretnéd tudni használni a képzés­menedzsment moduljai?

4.

Belső erőforrásból költséghatékonyabbnak látjátok az e-learning tananyagok készítését, ezért szeretnétek Ti magatok fejleszteni azokat?

SZAKMAI BLOGJAINK

Ha részletesebben is érdekelnek oktatásaink és workshop-jaink, akkor írj nekünk a KAPCSOLAT menüpontra kattintva, illetve nézz körül a témához kapcsolódó blogjainknál!

Tanulj naponta pár percet a mikrolearning segítségével!

Mikrolearning: tanulj okosan, napi 20 percben

Tanulj naponta pár percet a mikrolearning segítségével – rugalmas, kompakt tartalom, amit bárhol és bármikor beilleszthetsz a napodba.

Az online tanulás megfizethető, rugalmas és sokoldalú, de vajon hol érdemes belevágni? Íme 5 népszerű platform, ahol könnyen elindulhatsz.

Így segíthet az online tanulás az önfejlesztésben

Az online tanulás megfizethető, rugalmas és sokoldalú, de vajon hol érdemes belevágni? Íme 5 népszerű platform, amelyen könnyen elindulhatsz.

Mit jelent pontosan a belső képzés és mikor kell bejelenteni?

Belső képzés jelentése, szabályai és bejelentése

Mit jelent pontosan a belső képzés, és mikor kell bejelenteni? Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat röviden és érthetően.

Kompetenciamérés 2025/2026 tanévben is megrendezésre kerül. Érdemes már most elkezdeni a felkészülést.

Kompetenciamérés 2025/2026: gyakori kérdések és válaszok

Mire számíthatunk a kompetenciamérés során? Cikkünkben választ adunk a leggyakoribb kérdésekre, és ismertetjük a fő tudnivalókat.

A mikrotanúsítvány rövid, gyakorlatorientált képzések után szerezhető meg.

Mi az a mikrotanúsítvány, és hogyan segíthet a karrierben?

A mikrotanúsítvány rövid, gyakorlatorientált képzések után szerezhető meg. Nézd meg, milyen előnyöket nyújt a munkaerőpiacon!

Felnőttképzési törvény gyorstalpaló: képzések és tudnivalók

Az elmúlt években többször is módosították a felnőttképzési törvényt, több jelentős változással. Tudj meg többet a témában!

Az oktatási célok alapjaiban határozzák meg a pedagógiai tevékenységet.

Így határozhatóak meg az oktatási célok

Az oktatási célok alapjaiban határozzák meg a pedagógiai tevékenységet. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan határozhatjuk meg a célokat az eredményes oktatás érdekében.

A hibrid oktatás ötvözi az online és személyes tanulást, rugalmas és hatékony megoldást kínálva a diákok és tanárok számára.

A hibrid oktatás jelentése, előnyei és korlátai

A hibrid oktatás ötvözi az online és a személyes tanulást, rugalmas és hatékony megoldást kínálva a diákok és tanárok számára. Tudj meg többet!

Az új oktatási módszerek segítségével a tananyag izgalmasabbá és érthetőbbé tehető. Ismerj meg 5 hatékony és innovatív pedagógiai módszert!

Új oktatási módszerek, melyekkel érdekesebbé tehető a tananyag

Az új oktatási módszerek segítségével a tananyag izgalmasabbá és érthetőbbé tehető. Ismerj meg 5 hatékony és innovatív pedagógiai módszert!

A tudás hozzáférhetőbb, mint valaha, hiszen online oktatási felületek százai érhetőek el.

Digitális oktatási felületek: 9+1 online tanulási platform

A tudás hozzáférhetőbb, mint valaha, hiszen digitális oktatási felületek százai érhetőek el. Cikkünkben összefoglaljuk a legjobbakat és megkönnyítjük a választást!

A virtuális tanterem egy olyan online oktatási környezet, ahol tanárok és diákok tananyagot oszthatnak meg és kommunikálhatnak egymással.

A virtuális tanterem működése, jelentése és előnyei

A virtuális tanterem egy olyan online oktatási környezet, ahol tanárok és diákok tananyagot oszthatnak meg és kommunikálhatnak egymással. Kattints és tudj meg többet!

Az e-learning képzések hatékony, sokoldalú és gazdaságos megoldást nyújtanak a tréningekre, továbbképzésekre, munkavédelmi oktatásra.

E-learning-képzések fejlesztése és bevezetése szervezetek számára

Az e-learning-képzések hatékony, sokoldalú és gazdaságos megoldást nyújtanak a tréningekre, továbbképzésekre, munkavédelmi oktatásra. Tudj meg többet a témában!

Az új felnőttképzési rendszer sok mindenben eltér a korábbi OKJ-tanfolyamoktól.

Új felnőttképzési rendszer: gyakori kérdések és válaszok

Az új felnőttképzési rendszer kapcsán számos téves elképzelés kering. Cikkünkben megválaszoljuk tömören és érthetően a legfontosabb kérdéseket a témában!

Neuroedukációs gyakorlatok

5 neuroedukációs gyakorlat a hatékony és hosszú távú tanulásért

Az otthoni tanulás elterjedésével új memóriafejlesztő gyakorlatok is kialakultak, amelyek segítenek feldobni és hatékonyabbá tenni a tanulást. Cikkünkben 5 neuroedukációs memóriagyakorlatot mutatunk be!

Hogyan változtatta meg a technológia az oktatást?

Hogyan változtatta meg a technológia az oktatást, és mi várhat még ránk?

A technológia fejlődésével az oktatás is változik. Milyen változásokat hozott már, és mi várható még a jövőben? Ismerd meg a technológiai fejlődés oktatásra gyakorolt hatásait!

Pedagógia - speciális környezet

Pedagógia speciális környezetben

Van, amikor az oktatás csak rendhagyó környezetben tud megvalósulni. Az ilyen esetekre speciális pedagógiák alakultak ki, mint például a kórház- és a börtönpedagógia.

Pedagógia fejlődése

A pedagógia fejlődése és meghatározó alakjai

A pedagógia meghatározó alakjainak köszönhetjük a mai oktatási rendszerek alapjait.

csapatmunka fogalma

Csapatmunka: fogalma, jelentése és legfontosabb szabályai

Mi az a csapatmunka, mit is jelent pontosan, hogyan definiálható — és melyek a legfontosabb, minden esetben működő aranyszabályai?

Prezentációs technikák: milyen egy nagyszerű prezentáció?

Prezentációs technikák: milyen egy nagyszerű prezentáció?

A prezentációk legfontosabb célja az, hogy a hallgatókat informálja, meggyőzze vagy motiválja, attól függően, hogy mi az előadás — és az előadó — célja.

Projektmenedzsment a gyakorlatban

Mi a projektmenedzsment fogalma, jelentése feladata?

Mi az a projektmenedzsment, hogyan hangzik a fogalma, mi a pontos jelentése, és ami talán a legfontosabb mind közül: mi a feladata?